ELTERELÉS, MEGELŐZŐ-FELVILÁGOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁS
Egyesületünk 2003 óta végez elterelést, ezen belül is megelőző-felvilágosító szolgáltatást, alkalmi droghasználók számára. Drogambulancián végzett előzetes állapotfelmérés után, egy első interjús megjelenés keretében tájékoztatjuk az illetőt az elterelés szabályairól, kereteiről, és a házirendről. Majd ezek után megtörténik a szerződéskötés, és kezdetét veszi a minimum 6 hónapig tartó program. Egyesületünk havonta két csoportos, és egy egyéni foglalkozást tesz lehetővé a kliens számára, amit szakképzett segítők, pszichológusok, szociális munkások tartanak. Az elterelést egy év alatt el kell végezni, és 24 órát kell teljesíteni. A folyamat lezárása után igazolást állítunk ki a végzésről, amit ezután a rendőrség eljuttat az ügyészségre, és ezzel lezárul a büntetőeljárás.
A csoportos foglalkozások főként önismereti, tájékoztató jellegűek, szabad interakciós, és tematizált beszélgetésekből egyaránt állnak. Egyéni foglalkozások keretében a segítő leszerződik a klienssel, és meghatároznak egy elérhető célt a terápiás folyamat végére. A terápiás cél lehet a szerhasználat csökkenése, vagy teljes elhagyása, konfliktuskezelés segítése, életvezetési tanácsadás, munkahelykeresés segítése, és így tovább. Egyesületünknél jelenleg három párhuzamos csoport folyik, amelyekre bármikor lehet csatlakozni, függően attól, hogy melyik időpont a jó.
Ezenkívül még konzultációs tevékenységet végzünk a Rákospalotai Javító Intézet és Speciális Gyermekotthona, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Szőlő utcai Javítóintézetében és a Kornis Klára Gyermekotthonban, ahol egyéni konzultációra van lehetőség.
A foglalkozásokra hétköznap lehet jelentkezni, az alábbi elérhetőségeken:
Géber Eszter
06-20-48-08-531
